Egy német tengeralattjáró felépítése

Ezek a kényelmetlen, de halálos hadihajók voltak a II. világháború elején. A német tengeralattjáró-háború célja az angolok utánpótlás vonalainak a támadása és így Nagy-Britannia gyengítése volt. A fegyvereket és a hajtómûvet annak érdekében, hogy minnél jobban védve legyenek a külsõ hatásoktól a hajótest belsejében helyezték el. Ennek következtében azonban a legénység számára igen kis hely maradt. A légzõcsõ lehetõ tette a Diesel motorok mõködését, míg az akkumlátorok, amelyek segítségével az elektromos motrok üzemeltek nagyobb hatótávolságot, valamint a legénységnek az élthez szükséges feltételeket biztosították a lemerülés után. 1935-ben Dönitz kezdte el a német tengeralattjáró-flotta újjászervezését, melynek során kidolgozta az ún. farkasfalka-stratégiát. 1943.V.24 -én a mind több és súlyosabb veszteségek után Dönitz jelentette be a német tengeralattjáró háború végét, amelyben mintegy 2000 tengerész esett el. Hitler sokáig ellenezte ezt a lépést, de az egyre növõ vesztességek õt is rádöbbentették, hogy ebben a fegyvernemben elveszítették a háborút. A német tengeralattjárók lemerülve csak kilenccsomó sebességgel haladhattak, mivel oxigénhiánymiatt nem üzemeltethették diesel -motorjaikat, és minden 24 órában a tengeralattjárónak fel kellett jönnie a felszínre. Az ellenség rendelkezett radarral, amely segítségével meg tudták határozni a tengeralattjárók helyzetét és amikor ezek a felszínre jöttek (általában éjszaka) erõs fényszórókkal felszerelt repülõk támadtak rájuk.

---